Bogi és Brúnó a két beagle

Fogalmam sem volt, hogy zajlik egy ilyen, de kiderült.

Mázsálás ( 8 kg 80 dkg volt akkor, 5 hónaposan), altató... jól bírja a dokik szerint, elég sokára aludt el, kellett még egy kis "repeta" neki. Álomba simogathattam, míg várakoztunk ő szépen kinyújtott hátsólábakkal kiterült a vizsgálón . (Ingyen szűrés keretében :-) A doki megjegyezte,  hogy a csípő rendben :-))

Amikor szegényke forgatta a fejét jobbra-balra már szédült, utána elaludt. Még láttam a borotválás kezdetét, aztán elmentünk, úgy 3/4 óra múlva kellett érte menni.

A műtőből "kaptuk vissza", madzagos szemekkel és úfós :-) gallérral . Mindenféle jótanáccsal elláttak minket a dokik a következő órákra.

Ébredés, kígyókergetés(:-) cikcakkos járás) hányás :-)), mikor ihat, mikor ehet.. milyen fura dolgokat művelhet  még az altató hatása alatt ébredés közben.

Meg kell említeni az árakat is, legalábbis  én megemlítem. Ahogy kiderült, kb. fele a nagyfaluban elkért összegnek. Nem olcsó még így sem, bizony sokan meg is szólnak minket, hogy ennyi pénzt költünk a kutyá(k)ra. Főleg vidéken van ez így. És gondolom az árak is a vidéki szokásokat tükrözik, ennél többet nem mindenki fizetne ki egy "állatért". mert ez nem haszonállat...

10 nap múlva varratszedés.

Egy óra volt ez az egész műtét,  jól sikerült, azon múlik, hogy elég-e így, hogy mennyire növekszik a későbbiekben a feje Boginak.

Otthon megágyazva :-) neki, a műtét után.

Október 19., délután 3 óra, ez volt a műtét időpontja, a szomszéd városban ( 20 km).

A műtét előtti pár nap arról szólt, hogy próbáltam őket beszoktatni.Tudtam, hogy ennek Brúnó issza meg a levét, de más megoldás nem adódott.

Nem volt könnyű az a nap, hiszen se étel, se ital nem kerülhetett a pociba. Mivel kinti kutyusok, és a diófánk akkoriban ontotta a termését "maga alá", a kutyuskáink boldogan csipegették. Brúnó megtörte és jutott belőle Boginak is.

Ezt nem volt szabad most megengedni. Így korán reggel betereltem őket.. Brúnót kiengedtem persze közben futkosni a kertbe, kint megkapta a kajáját is.. Aztán napközben pórázon közlekedtünk Bogival, mert a dolgára csak ki kellett vinni. Sehogy se értették mi történik. Akkor még Brúnó azért vele  lehetett legalább bent.

Nem volt könnyű elmenni. Brúnóra a nagylányom vigyázott, de, ahogy felfedezte, hogy mi leléptünk a Bogival, ezerrel nekiesett szétszedni kertkaput, hogy utánunk jöjjön. Jó sokára és nagyon nehezen lehetett megfékezni.

Aztán bánatában elment nagy kakievésre, amíg mi távol voltunk, ezt később bizonyítékokkal :-((( támaszotta alá.

Nem írtam már ezer éve, óriási a lemaradás. Most sincs kedvem, csak így gyorsabban telik az idő, a nélkül, hogy más dolgon törném az agyam.. legalábbis remélem.

Már azt is elfelejtettem, amit a blogolásból megtnultam.

Hol is folytassam a kutyusokról szóló irományt?

 Kezdem ott(folytatom)hogy az utolsó  bejegyzések környékén már erősen könnyezett időnként Bogi szeme. Mosogattam kamillával, bórvízzel, olyan türelmesen engedte.A szeme hol jobb volt, hol meg annyira irritálta anapfény, hogy ki se tudta nyitni. Allergiára gondoltam, vagy esetleg valami belement. A lényeg, hogy éppakkoriban volt esedékes a veszettség elleni oltásuk, így megmutattuk a dokinak.

Sajnálattal közölte, hogy ez a probléma bizony a befelé forduló szemhéjaktól van, amit mindenképpen műteni kell. Ő nemvégez műtéteket, de ajánlott orvost a szomszéd városban. Sőt, fel is hívta, beszélt vele is. AKkor még reménykedtünk, mert látatlan azt mondta, hogy ilyen pici korban nem nagyon szokták műteni, ahogy növekszik a kutyus, a fejmérete is változik, és kinőheti ezt a dolgot.

Megbeszéltük az időpontot, és ott derült ki, az első látásra, hogy bizony ezt műteni kell, nem meri megkockááztatni, hogy vár vele, mert a kutyus szeme világa a tét.

Eza műtét előtti órákban készült fotó(látni, hogy pakoltam előle, ő meg ment utána :-)) na meg talán a beteg szemeket is.

Nem könnyű így "visszamenőleg" írni ezekről az elevenségekről.

Kinti kutyusoknak szántuk őket, ahogy az előző kutyáink is kint laktak. Az az igazság, hogy én szeretném, ha megtanulnának bent kultúráltan viselkedni, irgykedve nézem a képeket a benti ebekről.

De!!! A családi megállapodás nem erről szólt, aztán néha én is úgy gondolom, hogy kint van a helyük. Máskor, meg: de jó lenne , ha bent lennének, főleg, amikor pocsék az idő..

Pocsék volt nyáron a kánikulában, amikor nem találták kint a helyüket. Bizony behoztam egy párszor őket a kissé hüvösebb lakásba. Sokadik nap után tudtak jót aludni. De semmi rosszat nem csináltak, egy kis örömviháncoláson kívül. Persze mindezt felügyelet alatt.

Aztán telt-múlt az idő, a nélkül, hogy bent lettek volna.. próbálkoztunk még hetekkel később.

Ekkor már nem volt minden olyan fenékig tejfel, ugyanis bepisiltek. Jöttek-mentek nagy boldogan, kíváncsian felfedeztek, és hol itt, hol ott hagytak egy-egy tócsát maguk után.

Jól belegondolva csak arra a következtetésre jutottam, hogy attól tartva, hogy nem jöhetnek ismét be, inkább nem is szóltak. Vagy csak jelölgettek.

Sajnos ez azóta is így megy, ha néha beengedem őket.

Pedig olyan tündérikek, Bogi imádja TV-t nézni, hatalmas farkcsóválással örömködik.

Az az igazság, hogy elég sokszor beoson a lábunk között, Brúnó meg olyankor kint kaparja az ajtót.

Ha Bogi beszökik mindig a TV-t keresi.:-)))

A nyáriszünet végén a lányom beengedte őket néhányszor a szobájába.  A kis betyárok nem alszanak ám az udvaron, nem mennek be a helyükre se, gondolom attól félnek, hogy bezárjuk őket. Brúnó egyáltalán nem alszik bent, ha szabadság van, Bogi 2-3 alkalommal azért bebújt a kis kuckójukba aludni.

Ideje folytatnom  a nosztalgiázást, mert minden nap lenne új és új sztori, de nagy még a lemaradás visszamenőleg.

Most Búnóval a középpontban...

Bár csak 1 héttel idősebb Boginál a papírforma szerint, bizonyos területeken sokkal tanulékonyabb volt, talán még ma is igaz ez.... persze nem mindenben :-))

Az ül, és fekszik szavakra ő működött előbb, de nem kellett sok idő Boginak sem.

A fiúcska nagyon szeret(ett) a közelemben lenni első perctől kezdve, Bogi  pedig  Brúnót részesítette előnyben attól kezdve, hogy társra lelt személyében. Mi  mellékszereplők lettünk.

Jöttek sorba kiskutyalátogatóba az ismerősök, és m ndenkinek az apró beagle volt  kedvence, előbb-utóbb azon vettem észre magam, hogy én meg agyondédelgetem Brúnót. Mert az ember akkor is szereti a gyerekét is, ha a várakozással ellnetétben nem szőke és kék szemű lesz netán, vagy, ha nem bombázó, vagy izompacsirta, hanem elől deszka hátul léc...

Bármilyen sokszoros kevercset lehet imádni... ő meg, ahogy egy kedves biglis topikos nevezte egy különlegesség... ez nagyon jól esett,  főleg azután, hogy sokan mondták, nem kellett volna ő nekünk. Mostanában néha már nagy kópé a drágám, olyankor dühömben én is felteszem a kérdést? Kellett nekünk két kutya? De a tipikus,  kis ártatlan nézéssel teljesen levesz a lábamról, és persze, hogy nem adnám.. semmi pénzért.. egyiket sem.....

A mi különlegességünk szerintem dupla tulajdonsággal rendelkezik.. biglis is és bassetes is...

Ez jó és rossz téren is igaz.

Baromira meg tud sértődni átmenetileg... nem tart sokáig, de komoly. Rá se néz az emberre olyankor, hiába beszélünk neki.

Bizonyos mértékig az intésre is reagál, sajnos van egy nem kívánatos tulajdonsága, amitől teljesen elképedtem..ennek kapcsán inem is rendesen... azt hittem rosszul látok.. de nem, megeszi a kutyakakit. Itt a kertben meg lenne a helyük, ahol ezt intézni kellene nekik. Bogi az esetek nagy részében el is találja.. Brúnó is egy időben, de mivel durvul ez a kakis helyzet, egy kicsit össze van keveredve a drágám..

Nem engedem Bogi után menni, ha észreveszem  a dolgot, (frissen lehet neki a legjobb :-))) ,ezért már rohanna is utána)... így viszont az első időben szép lassan kialakított kakáldahelyet kerüli.

Mert ugye próbáltuk a célhelyre hordani a cuccos egy részét, hogy visszajárjanak..

Ha rajtakapom , hogy "csemegézik", mert nem vettem észre a cuccot, és ott maradt, akkor bizony nyakon csípem. Most már legalább otthagyja, ha rászólok, de még nem tud neki ellenállni. Függő :-)))

Olvastam, hogy a biglik és a   bassetek is tudnak ilyet, van amelyik kinövi, van amelyik nem, sőt akad, aki a  hempergést részesíti előnyben abban a bizonyos kupacban..

Meg kell mondjam ez a rész komolyan bosszant és nagyon szeretném, ha sikerülne leszoktatni róla. Nem tudom miféle ösztönnél vezényelve vetemednek ilyesmire az ebek, az ő szemszögükből nézve ez  lehet, hogy természetes dolog. Na, de nekünk, gazdiknak nem annyira...

Főleg nem, ha utána puszi jön, és nem volt közben szájvíz :-))))

Eleinte Brúnó olyan lassú volt, hogy Bogi simán lefutotta. Amikor elkezdenek fogócskázni, jobb, ha senki nem áll az útjukban. Bogi rendesen edzésben tartotta a havert, így már most látszik, 5 hónaposan, hogy micsoda erő szorult belé. Bizony a futás is nagyon rendben van, szerencsés, mert nem basset lábai vannak.

A kenneljük előtt volt egy elzárt terület, olyan kifutószerű. A kicsi Bogi előbb és többször kiugrott onnan, míg a lomha Brúnónak nem nagyon sikerült. Volt, hogy arra ébredtünk, hogy Bogi a kertben szaladgál, Brúnó meg bent  helyén nyüszög. Ez mondjuk elég szerencsés helyzet volt, fordítva több kár született volna...

De aztán fordult a kocka. Az elzárt  veteményesbe úgy jutott be, hogy szinte hihetetlen magasságot ugrott át.

Kíváncsi voltam hol tud bemenni ezért becsalogattam.  Igazi rugóláb. Korábban német vizslánk volt, ő ilyet nem produkált, azért meglepetés nekem ez a rugalmasság.

Aztán van  a ház előtt egy öreg lóca,ez a  kedvenc pihenőhelye.  Érik a vendégeinket meglepetések, amikor szép nyugisan lecsüccsennek, Brúnó meg egy pillanat alatt mellettük, közöttük, ahol  elfér...

Képek Brúnóról:

A következő képek az ismerkedés fázisait mutatják, hazafelé az úton...

A képek önmagukért beszélnek:

Víz, itató edény minden volt nálunk... kivéve házi tea a gyerekeimnek, ezt szeretik, minden útra kell, hogy legyen náluk házi tea. Most nem volt, pedig a  hőmérő bőkezűen osztogatta a fokokat...

El lehet képzelni, hogy mit kaptam én... a kutyusnak minden, a lányaimnak meg elfelejtek italt betenni. A bolti az nem olyan.. na, meg piszok drága is volt, mert csak egy vasárnap is nyitva tartó kisboltot találtunk útközben.

Három helyett csak két gyerek volt velünk, a harmadik épp az aktuális vizsgájával volt elfoglalva, nem is tudott az ebes akciónkról, nem is akartuk, hogy tudja...

Ugye mi egy biglifiúért mentünk, aki akkor 7 hetes volt...Állítólag...

Előkerült a kisdrága... Mi meg néztünk nagyokat. Egy  bamba képű, csúcsfejű, piros szemű, hosszú fülű, Bogihoz képest óriási, megszeppent nagyfiút láttunk...Minden jel szerint, egy basset hound besegített beagle maminak a családalapításban...:-)))

Ez a fiúcska azért mutatott némi biglis hasonlóságot, nem láttuk a lánytesót, gondolom ő basset -esebb fazonú lehetett, őt meg nyilván bassetként hirdette meg jóravaló, tisztességes, becsületes gazdája, akinek ugyan nem adnám oda a Fair Play díjat.  Le se merem írni, hogy hány km-t autóztunk ezért ez  átverésért.

De a kutyus egy tünemény volt, bár nekem kellett egy kis idő , mire feldolgoztam a történteket, a lányom beleszeretett. Hoztuk. Íme  őbüszkesége , miután az első sokkon túl volt:

Egy hétig lakott bent, kis kosárkájában. Egyetlen egyszer sem kellett a 6. hetében lévő kiskutya után  pisit, kakit takarítani, pedig igencsak "gyorsjáratos" volt szegényke, féreghajtó, átállás új kajára..

Ha ki akart menni nyafizott egy kicsit, mi  pattantunk, (éjjel ki az ágyból) és vittük a kertbe.

Ő meg napról napra messzebbre ment az ajtótól, sokszor attól féltem a sötétben, hogy elveszik aprókcska manócska az alacsonyan kúszó talajtakaró növényeim alatt. Eleinte kétszer, kellett felkelni hozzá, de pár nap múlva a második már kora hajnalra tolódott ki. Sosem ugrott, mászott ki a kosárból, pedig megtehette volna.

Egy ilyen éjszakai járat után nem volt szabad venni a lapot és leállni vele játszani, kis harapdálós, kapkodós menetket, próbáltam smizni, és ez áltaában hatásos volt, aránylag gyorsan visszaaludt.  Nappal valaki kint volt vele, amíg el nem álmosodott állandó felfedező úton volt hancúrozott, vagy kerti ládikóban pihizett. Aztán kosárka és alvás.

 Tudtuk, hogy falkakutya, és nagyon jó lenne mellé egy társ, de egy (darab) kutyusban állapodott meg a család. Ez a falkakutyás dolog azért sűrűn szóbajött, a férjem egy pár nap után azt mondta kerítsünk mellé egy fiúcskát. De, akkor kint fognak lakni attól a perctől kezdve, hogy ketten lesznek.

Nyilván ennek részben az is a magyarázata, hogy a férjem volt az első, aki éjszakánként felébredt a kutyás ébresztőkre. A lányom és én, akik vállaltuk ezeket az éjjeli menteket, napról napra , akarom mondani éjszakáról éjszakára, mélyebben aludtunk. nem szokta  kutya a szántást :-)))    A Férj viszont nem, miután felébredt,  ő volt a vekkere az épp ügyeletes kutyásnak.

Így aztán úgy gondolta, hogy az ő éjszakái is nyugodtabbak lesznek (a három gyerekkel volt bőven részünk zűrösben is, de milyen gyorsan meg tudja szokni az ember a jót... Gyorsan???? A legkisebb is 15 éves lesz maholnap, nem most volt éppen, amikor felsírt éjszaka :-))

Közös megállapodás: mindenkinek jobb lesz, ha két kutyusunk lesz.

A megállapodást a tettek követték, de gyorsan... ezért felemás sikerrel...

Ilyen bájos kis manócska volt, amikor hazahoztuk. Remekül viselte az utazást, ölben babusgatva, minden "baleset" nélkül autókázott, életében először.

Amúgy az ő története nem egy szokványos kutyavásárlás volt. Neten egy hirdetésben találtuk a címet, mindent megbeszéltünk már, amikor kaptunk egy telefont, hogy ellopták a kölyköket.

Nagyon szomorúak voltunk, hiszen már beleéltük magunkat, kivártunk néhány hetet. Nem is tudtuk hirtelen mihez kezdjünk, mindenképpen szerettünk volna egy kis biglit.

Újabb keresgélés, újabb cím,  újabb időpont, de egy kicsit olyan volt, mintha "megcsaltuk" volna az elveszett kutyusunkat... közben itthon zajlott az élet, ballagásra készültünk egy kis családi összejövetellel, a velejáró eszemiszommal. A nagy készülődés közepette megint telefon: megvan az elveszett kiskutya, csak gyerekcsíny volt, egészségesek, de  már menjünk is érte.

Hoppá! A kutyus még csak öt hetes...És a család döntött, 2 nap múlva itt volt a kis beagle. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, sőt még veszélyes is lehet.

Mivel még semmilyen  oltása nem volt a kicsinek,   új helyre került,  a korábbi családjától, a biztonságot nyújtó  mamitól, a tesóktól távol, egy másfajta családba, igyekeztünk mindent a kedvére tenni....

Tudtuk, hogy mindent nem pótolhatunk, de, amit lehetett megtettük érte...